These Are My Days

Megfejtettem Áront. Kellek neki. Kellek neki amikor nem vagyok elérhető, amikor van valakim, amikor biztonságban érzi magát, hogy ha le is fekszem vele, akkor sem fogok érzelmileg kötődni hozzá. Hiszen máshoz kötődök.

Most is, hogy tudja, hogy van Krisz megint egy kicsit jobban nyomul. Már nem csak ígéretekkel, hanem időnként konkrét időpontokkal és helyekkel kísért meg.

De kezdek rá immunis lenni. Simán tudok nemet mondani, amihez régen nagy tépődések és vágylegyűrés kellett. Belefáradtam.

Még mindig hiszem hogy lehetett volna valami jó köztünk. Lehet nem életreszóló, de ha más nem valami rövid, de elementális. Annyira megvolt a kémia. Biztos hogy nem csak az én részemről. Azért azt érzi az ember.

De nem akarja elkötelezni magát. Ez biztos. Nagyon jól tudja hogy én hogy érzek/éreztem/ iránta, ezért inkább hátrál. És akkor lép mikor nincs veszély.

Eddig nyolcan voltak az életemben annyira intim közelségben. Nyolcuk közül ő az egyetlen a mai napig, akit el tudtam volna képzelni a gyerekeim apjának.  Nem tudom miért. Hisz nem is ismertem igazán. Még mindig érzek valamit iránta, de elfojtom. Az eszem tudja, hogy ő már nem fog változni. Nem fogja hirtelen úgy gondolni, hogy de mégis megpróbálja velem. Akkor meg nincs értelme. Hiába ő az eddig number 1 teljesítmény, az nem elég. A szex hiába a legjobb, ha emberileg nem kapok semmit. Szőröstül bőröstül kéne. Ha úgy nem kaphatom meg, akkor darabokban sem kell. Ha vége lenne Krisszel, akkor van tartalék háremem aki kielégít anélkül hogy érzelmileg kötődnék.

De inkább nem is feltételezek ilyet. Összejön. Krisz az eddigi legcukibb, legfigyelmesebb pasi. A szex közepes. Na és? Nem olyan régóta vagyunk együtt. Majd alakul. Sz-szel is csak a második fordulóban, miután Ricsivel szakítottunk lett iszonyat jó. Addig vele is csak nem rossz kategória volt.

Ő annyira más, mint az eddigi pasik. Vele működhet. Ha vele sem, akkor tényleg macskás/kutyás néni leszek.

Rég nem írtam. A randi naplók is rútúl abba maradtak. Pedig voltak érdekes dolgok. De már nem számít.

Áprilisban írtam. Most november van. És baj van. Csak nem tudom mi. De valami nem stimmel velem.

Azt hiszem szombaton kezdődött. Nem, nem jó szó, mert egy folyamatnak kellett legyen, inkább úgy fogalmazok, hogy szombaton tetőzött. Hisztis voltam, nyűgös, kiabáltam úgy, hogy tisztában voltam vele, hogy túlreagálom. Az előtt voltam ilyen elég gyakran mielőtt blogolni kezdtem majdnem 5 évvel ezelőtt. Az írástól aztán elmúlt.

Úgyhogy most írok.

Baj van. De tényleg nagy baj. Az előbb belenéztem a tükörbe. Néztem magam hosszan. Egyrészt nem tetszett amit látok, ami már elég rég fordult elő velem. Másrészt furán néztem vissza. Mintha nem is én lennék. Megijedtem. Nem tudom mitől jött ez újra elő.

Elvileg minden rendben van körülöttem. Van egy cuki pasim, aki imád, körül rajong, folyamatosan érezteti velem, hogy mennyire fontos vagyok neki és mennyire gyönyörűnek talál.

Az anyagi helyzetem is hónapról hónapra jobb. Ebben a hónapban befizettem az utolsó csekket az egyik kölcsönömre. Annyival is kevesebb kiadás.

Otthon nem jó a helyzet, de nem is rosszabb a szokásosnál.

Munka is stagnál. Elvagyok.

És mégis magam alatt vagyok. Nem tudok örülni semminek. Legszivesebben elfutnék a világ elől. Eltünnék mindenki elől. Ne is tudják hova mentem. Pár napra kivonnám magam a forgalomból. De jó lenne. De úgysem fogom megtenni. Sosem teszem meg az ilyeneket. Utoljára amikor a világ elől el akartam tünni a Bromhoz mentem. De az sem igazi eltünés. Nem egyedül. Nem olyan helyre ahol nem találnak meg.

Mi a baj velem? Mit csináljak? Nem jó ez így. Nő bennem a feszültség…

Érdekes a sorrend, mert nem vele kezdtem el először beszélgetni, de vele találkoztam először. Szóval a történet ott kezdődik, hogy fölmentem társkeresőre. De inkább csak beszélgetni akartam. Kis önbizalom növelés, meg tényleg hiányzik, hogy nincsenek már napi beszélgetőpartnereim. Olyan oldalt választottam, ahova ha tényleg társat akarnék találni, nem mennék föl. Megkérdezték a beállításokban mit keresek. Azt választottam, jó társaságot, barátságot, majd kialakul. Igazából szerintem akármit írhattam volna, nem igazán számított. Nem írtak túl sokan, annak is a nagy része szót sem érdemel. De azért volt akivel beszélgettem. Az egyik Pé volt. Egyik hajnalban miután hazaértem az egyik barátnőmtől még fölnéztem. Gondolom ekkor látott meg online-nak és írt rám. De én már csak másnap láttam meg. Először erről beszélgettünk, ki miért volt fönt hajnalban. Ha így belegondolok akkor sem sokat árult el magáról. Azt mondta jobban hisz abban, hogy személyesen ismerjük meg egymást. Rutinos társkersőként ilyenen már nem akadok ki, régebben szigorúbban vettem a dolgokat, de mára már úgy vagyok vele, hogy inkább találkozzunk és derüljenek ki előbb a bibik, mint vesztegessem az időm.

Volt egy figyelmeztető jel, amit nem vettem elég komolyan. Elkérte a számom és elsőre nemet mondtam. Van kamu számom, úgyhogy nem problémázok már ezen sem, annyi volt az oka, hogy nem akartam beégni, hogy megcsörget én meg ki vagyok kapcsolva, mivel kamu szám révén nem is töltöttem föl túl gyakran azt a telefont. Viszont ezen ideges lett, nem túl durván, de a no commentjéből amit írt éreztem rajta. Ezen picit össze is különböztünk, de aztán láthatólag elfogadta a válaszom, hogy első kérésre nem szívesen adom meg. (Később azért meglett a számcsere, mikor randit egyeztettünk)

Mindez hétvégén zajlott, megkérdezte, hogy jó lenne-e találkozni hétfőn. Igent mondtam, de mire olvasta, addigra már neki nem volt jó. Fölajánlotta helyette a szerdát, csütörtököt, pénteket. A keddet nem. Különböző szempontok miatt a csütörtököt választottam. Közben azért nem hazudtoltam meg magam és utána néztem a srácnak. Egy keresztnév alapján is elég sok mindent találtam. A társkersős képe picit fura volt. Ami alapján lehet egy jó pasi is és egy zakkant is. Viszont amit találtam róla máshol, azon cuki volt, úgyhogy meg is nyugodtam. Meg azért is, mert az adatok alapján egy tanult, intelligens srácnak kellett volna legyen.
Kedd reggel úgy esett, hogy fölfedeztem, hogy névnapja van, gondoltam jófej leszek és felköszöntöm. Örült is neki, írta, hogy milyen jó lenne ha aznap találkozhattunk volna. Mondtam hogy a kedd fel sem merült. Nem sokkal később jött az sms, hogy és merüljön föl? Legtöbbször nem vagyok spontán, de az elmúlt pár napban annyit dilemmáztam hogy találkozzak-e vele egyáltalán,  mert nem voltam biztos benne hogy készen állok a randizásra,  hogy gondoltam miért ne. Végülis más dolgom nem volt. Megbeszéltünk egy időpontot, persze hiába kérdezte hogy nekem hol lenne a legjobb más helyet választott. De gondoltam nem baj, lehet úgy végez a melóval, ne húzzuk az időt, este 7 már nekem ígyis kicsit késő, hát még ha neki idő átérni hozzám.

Találkoztunk, kicsi félreértés volt abban, hogy ő hol gondolta hogy találkozzunk, de végül megtaláltuk egymást. Sétát ajánlott. Jó legyen, bár titkon reménykedtem hogy a közeli palacsintázóban kötünk ki, de mindegy, sétálni mindig jó. Kérdezgetett rólam, a munkámról, de mikor visszakérdeztem, csak annyit mondott hogy a közszférában dolgozik. Első randikon elég sokat tudok beszélni, de ő kb 10 perc után belémfolytotta a szót. Úgy lesmárolt hogy köpni, nyelni nem tudtam. Jó mondjuk valahol számítottam rá abból ahogy rámnézett, de azért a hevessége meglepett. Meg az is, hogy mennyire nem jól csinálja. Meg nem igazán akarta abbahagyni. Sőt kezdett annyira belemelegedni, hogy a keze már a pulcsim alatt volt. Később próbált volna még intimebb irányba menni, de ott már leállítottam. Az utca kellős közepén, 10 perc ismerettség után már ez is több volt mint amit meg kellett volna engedjek. Biztos hogy hibáztam, hogy túl sokat hagytam neki, de jól esett. Annak ellenére, hogy nem jól csókolt, mégis csak csók volt, simi volt. Ami már nagyon hiányzott. Rég volt november. Mert hiába feküdtem le Sz-szel, vele nincs csók, nincs simi. Semmi intimitás. Csak szex.

Aztán amikor végre abbahagyta, akkor mondott egy olyat, hogy ezt kettesben kéne folytassuk. Mikor nemet mondtam rá, jött a később papagájként ismételt szlogenjével, hogy vagyunk annyira felnőttek, hogy ne történjen ennél több ott sem. Először azt hittem felfogta. Persze, bepróbálkozik, mások is már bepróbálkoztak, de ha nemet mond valaki, azt illik tiszteletben tartani. Elindultunk tovább sétálni. Időnként megálltunk smárolni. Próbáltam róla is megtudni pár dolgot, de ravaszul valahogy mindig úgy alakult, hogy rólam kérdezett és beszéltünk. Annyi derült még ki, hogy szeret színházba járni. Ennyi. Két információ egy este alatt, amikor is ismerkedni találkoztunk. Séta közben már kezdtem picit gyanakodni, amikor megláttam, hogy a 2. kerületből átsétáltunk az 1. kerületbe (ahol is lakik), de próbáltam naiv lenni, hogy csak beképzelem a dolgot. De amikor megálltunk egy lépcsőház előtt, akkor már egyértelmű lett, hogy nagyon is jól gondoltam, mégis úgy gondolta hogy hazavisz.

Mondtam neki hogy nem fogok fölmenni. Jött a felnőttek vagyunk dumával. Nézett rám boci szemekkel. Kijátszotta a névnapom van kártyát. A legviccesebb a kössünk kompromisszumot volt. Nem tudom hogy a felmegyek és a nem megyek fel között hol lehet kompromisszum, legfeljebb a lépcsőházban. Mondtam neki, hogy ő nem elég felnőtt, ha nem fogadja el, ha nemet mondok és nem érti meg hogy miért nem akarok felmenni valakihez akit fél órája ismerek. Nem értette miért nem bízok benne. Próbáltam menteni a menthetőt és ajánlottam hogy menjünk ismerkedni, hogy egyszer legyen olyan hogy felmegyek, de ezen is kiakadt. Akkor mondtam neki, hogy jó akkor hagyjuk menjen haza. Ezen mégjobban kiakadt, hogy én őt megalázom azzal hogy hazaküldöm. (Ott álltunk a ház előtt, szóval számomra logikus volt, na mindegy) Kérdeztem és az hogy az utcán letámadott az nekem nem volt megalázó. Na kiakadt a letámadás szón is. Pedig igazából semmi negatívnak nem szántam. Én is benne voltam, nem állítottam le. De akkor is letámadás volt. Nem tudtunk egymásnak olyat mondani amibe a másik nem kötött bele.
Amúgy élőben volt benne valami fura. Ami a képen is látszott picit, ami alapján benne lehet a sorozatgyilkos és a jámbor bárányka is. Valami fura. Nem tudok rá jó szót. Lehet hogy tényleg komolyan gondolta hogy fönt is csak csók és simi lesz, bár szerintem az alapján hogy 10 perc után már milyen heves volt, szerintem jogos a kétely, hogy nem állna le. Sőt miközben veszekedtünk már azzal is gyanúsított, hogy esetleg én szeretnék tovább menni. Ezen már csak nevetni tudtam.

Végül visszakísért a metróhoz és elváltak útjaink. Másnap még háromszor megnézte a profilom, azóta viszont szerencsére nem hallottam róla. Ja és hogy miért lett vámpír? Olyan erősen harapta meg a nyakam, hogy utána két napig fájt. Akkor nem is éreztem, csak azt hogy harapja és nem annyira jól esik, de másnap már kegyetlenül fájt.

Rögtön utána az volt bennem, hogy neeem, nem akarom én ezt a randizást. Aztán fura módon valami megváltozott. Aludtam rá egyet és rájöttem, hogy de. Akarom. Szeretek ismerkedni, randizni, jók a csókok és hiányzik valaki mellőlem. Úgyhogy az oldalon átállítottam a mit keresek részt kapcsolatra és regisztráltam máshol is.

Hát bizony 3 hónap telt el. Éreztem hogy régóta nem írtam, de meglepődtem, hogy ilyen rég nem. Röviden nézzük mik voltak az elmúlt 3 hónap fő eseményei.

Előszöris elbuktam a 100 boldog napot. Úgy a 63. nap környékén. Előtte is voltak már necces napok, de azon a héten bedőltem. Igazából nem azért mert annyira rossz lett volna, csak nem értem rá vele foglalkozni.

Pedig a vásárlás, evés fő vonulaton kívül voltak még jó dolgok, mint például a csúszdázás egy játszóházban, találkozás Bro-mal és a barátnőjével, sok különböző babázás, új munka, szülinapi vacsizás mexikóiban, bulizás, koktélozás, cicázás.

Szóval lassan két hónapja az új munkát csinálom. Az első két hét azzal telt, hogy kb örültem ha volt valamihez hozzáférésem, próbáltam összerakni hogy miket kéne egyáltalán megcsinálni. Úgyhogy összességében azt mondhatjuk hogy 1,5 hónapom volt a 3 havi munkára. Mindezt újként. Még most is olyan érzésem van, mintha egy nagy és sötét barlangban tapogatóznék. (Volt akinek ezt meséltem és azt mondta, hogy és a fény amit látok az a vonat, mire én igen és én csak állok és bárgyú fejjel annyit mondok “Vonaaaaat”. Persze nem értette, mint ahogy most ti sem, de ennek a szónak nálam jelentősége van). Adok még esélyt a munkának, milyen lesz majd amikor teljes időm van rá, de azért is félelmetes, mert a kolléganőm aki még ugyanezt csinálta elmegy. Marad a főnöknő, aki nem igazán ér rá. Maradok egyedül kb. Viszont a fizu az jó. Spórolnom kéne. Vagy elköltözni. Jelen pillanatban költöm. Nem kis mértékben. 🙁

Ennyit a munkáról, ha már jót nem írok róla, akkor a rosszat sem viszem túlzásba. Barátok. Stella örök. Ő tud mindenről, bár így azért rossz, hogy külön emeleten vagyunk, mind a kettőnknek sok a munkája és már hazafelé sem megyünk együtt mióta a barátjánál lakik.
A másik nagyon jó barátnőmről talán még nem írtam. Ő Virág, akinek van egy kislánya. A párkapcsolata évek óta borzalmas, úgyhogy most sokallt be annyira hogy pasizni kezdett. Visszatértek a régi “szép” idők, mikor mindent elmesélt. Részletesen. Nem minden részletre kiterjedően, de ahhoz eléggé, hogy too much information-nek érezzem. Kicsit írigykedem is. Nem magára a pasira, ő még az én mértékeimhez képest is perverz, inkább arra, hogy meg tudja oldani a találkákat. Szingli vagyok, van egy lakásom és mégsem tudok fölhozni senkit… Nem átjáróházat akarnék, de néha jó lenne, ha nem kéne ilyen akadályokba ütközzek.
Van még Keke barátnőm. Vele volt egy időszak mikor kicsit eltávolodtunk. Nem nagyon beszélgettünk. Aztán a szilveszteri sikertelen buli után elhatároztuk hogy pótolunk. Előtte nála alapoztunk. Belőle is az őszinteséget hozta ki a pia és belőlem is. Ő elmondott magáról egy nagyon komoly és fontos dolgot és én is elmondtam hogy mennyire kiborított, hogy meghalt az első pasim. Januárban történt, a sok Ricsi miatti bőgés épp csak abbamaradt, mikor elkezdtem ezért bőgni. Valószínű az elmúlt 3 évben nem bőgtem annyit, mint november óta. A temetés is egy érdekes sztori volt. Elmentem, mert úgy éreztem helyesnek. Fontos része volt az életemnek. 5 nappal a halála előtt még beszéltünk chaten. De a szertartás feldühített. Olyan vallást követett, aminek elég sok elemével nem tudok azonosulni. Undorítónak találtam hogy róla 3 jelentéktelen mondat esett, miközben fél órán keresztül kicsit sem burkoltan téríteni próbáltak. Majd leraktam a virágot és félre álltam. Nem igazán akartam odamenni a családhoz, nem tudtam mit gondoltak rólam. Én voltam a gonosz nőszemély, aki megbántotta a kicsi fiukat, bűnre csábította stb stb. De észrevett az unokatesója és odavitt a családhoz, hogy odatartozom. Fogta a kezem. Az exem anyukája is nagyon kedves volt. Kicsit olyan érzésem is volt, mintha még mindig a barátnőjének tekintenének. Pedig eltelt már jópár év azóta. Kevés ember tudott erről és nem is akartam a Kekével közös bulihangulatot lerombolni, de ha már ő vallott belőlem is kibukott. Utána buliztunk egyet (erre még visszatérek) és másnap megkeresett hogy mostanában rég beszélgettünk, alig tudunk egymás életéről, találkozzunk kettesben. Azóta elég gyakran találkozunk, képben van a legtöbb új fejleményről is. Lett egy kiscicája. Rettentő cuki, kis fekete örökmozgó. Elég sokat látogattam meg őket és játszottam vele. Voltam már cica-szitter is. 🙂 Viszont kiderült közben, hogy a B tervemnek annyi, ami az volt hogy ha nem lesz senkim és egyedül maradok, akkor macskás néni leszek. Úgy tűnik viszont, hogy allergiás vagyok a cicókra, úgyhogy ez ugrott. Kénytelen leszek találni valakit.

Szóval a bulika. Az Instantba mentünk. Hárman csajok. Kb két teremben volt hallgatható zene, úgyhogy vándoroltunk ide-oda. Nem pasizni mentem. De ahogy telt az idő egyre inkább kezdett zavarni, hogy hármunk közül csak hozzám nem közeledtek. Aztán mikor rámmozdult egy levakarhatatlan színesbőrű fiatalember akkor megbántam ezt a gondolatom. Nem az volt a baj, hogy színesbőrű volt, hanem hogy furán viselkedett és nem értette a nemet. Aztán még jött pár kevésbé erőszakos, de valahogy nem éreztem magam vonzó nőnek, akire rámozdulnak. Viszont ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam. Elrepült az idő. Negyed 7-re értem haza reggel. Ilyen sokáig még soha nem buliztam.

Volt még azokkal a barátnőkkel egy koktélozás akiket a fősuliról ismerek. Úgy volt, hogy beülünk valahova, de végül az alapozás házibuliba csapott át. És megszületett a terv, hogy áprilisban Olaszországba utazunk. Először úgy volt hogy négyen, de végül hárman maradtunk. Úgyhogy már csak 3 hét és végre repülööööööööök! Már nagyon várom. Kicsit izgulok az olasz miatt, ezer éve nem beszéltem. De muszáj kicsit kint gyakorolni majd.

Na jó és végül nézzük a pasikat. Ez kicsit hosszú téma. Zajlik az élet rendesen és mégis parlagon heverek egyedül.

Először is Ricsi, születésnapom előtti nap még chateltünk. Rendkívül “izgalmas” volt, arról hogy mit olvas és hasonlók. Kíváncsi voltam szülinapomra emlékszik-e. Hát valószínű nem emlékezett, mert úgy délután 4 táján az üzenőfalamra írt egy köszöntést. Mit is vártam többet. Akik fontosak voltak fölköszöntöttek. Aztán nem beszéltünk. Néha megnéztem az üzenőfalát, miket posztolgat. Ki is akadtam rajta hogy ágyat vett. Én hónapokat vártam, hogy vegyen még egy matracot, hogy kint aludhassak, most meg lett egy ágy… Aztán pár napra rá, meg akartam nézni van-e valami új fejlemény az ággyal de már nem láttam a posztot. Meg kb semmit. Először azt hittem hogy de aranyos, biztos összejött valakivel és nem akar megbántani hogy lássam, úgyhogy inkább letiltott bizonyos dolgokról. De aztán ez átfordult dühbe, mert észrevettem hogy nem letiltott, hanem törölt az ismerősei közül. Ez annyira gyerekes és felesleges. Nem haragudtam rá, mert szakított, de hogy nem ismer, azért megharagudtam. Saját bevallása szerint régi exei ismerősei és időnként megkérdezik egymástól mi újság. Akkor engem miért kellett törölni? Mintha zaklattam volna, vagy ilyesmi… Egyetlen egy posztját lájkoltam a szakítás óta. Az is teljesen semleges volt. Azóta egyszer láttam a villamoson. Mekkora esélye van hogy a pár percenként közlekedő 4-6-on pont ugyanarra szálljon, ráadásul korábban is volt, mint ahogy szokott odaérni. Nem volt esély kikerülni a találkozást, azon dilemmáztam hogy a villamoson legyen, vagy majd a megállóban. A megálló mellett döntöttem, nagyonis jól, mert pont telefonált, így csak intettem neki, ő meg rámmosolygott és visszaintett. Rossz érzés volt, úgy viselkedni vele, mint egy idegennel. Nincs fél éve, hogy még szerettük egymást. Vagy legalábbis én őt…

A következő a listán egy volt kollégám. Róla talán még nem írtam. Hívjuk Ezékielnek. Több mint 8 éve ismerem. Azóta nem tudom hova rakni. Szólnak érvek amellett is hogy akar tőlem valamit és amellett is hogy nem. Semmi konkrétum nem történt, úgyhogy én a nemre szavaznék leginkább. De sok ismerős meggyőződése, hogy de. Szülinapomra tőle egy mexikói vacsit kaptam. A legjobb ajándék volt. Semmiféle közeledés nem volt a részéről, de magamon azt vettem észre, hogy teljesen úgy kezdek viselkedni, mintha egy randin lennénk. Azok a gesztusaim voltak. Meglepődtem magamon. De valószínű inkább a helyzet, mint a személye hozta ki belőlem.

Áron. REJTÉLY. Így, csupa nagy betűvel. Nem tudom mit akar. Eddig azért úgy gondoltam, hogy szexet azért akarna, de valószínű az új lakókörülményei miatt nem teheti meg. Ezen  felbuzdulva mikor bizonyos körülmények miatt üres lakáshoz jutottam, akkor szóltam neki. Oké először tényleg későn szóltam, és egy délelőtt lett volna csak jó. Pont dolgozott. Érthető. De aztán egy péntek délutántól vasárnap délutánig tartó intervallumot ajánlottam. És ez idő alatt sem volt akárcsak egy órácskája is rám. Ha tényleg akarna akkor kihasználta volna. Valami meg is kattant bennem ennek hatására. Akkor mentem föl társkeresőre. Először csak barátkozni, aztán már nem csak barátkozni. De ez másik sztori. Amúgy törölte magát társkeresőről, ahol megismerkedtünk. Lehet becsajozott. De volt hogy rákérdeztem és nem mondott rá semmit. Meg amúgy utalásokat továbbra is tesz, hogy mit csinálna velem. Meg küld huncut képeket. Ha nem akarna semmit, de tényleg semmit, akkor minek ír még mindig? Az a baj, hogy mindig ellágyulok. Megláttam most is ahogy mosolygott az utolsó képen amit küldött és megint az volt bennem hogy ő kell nekem… Csak ő. Vele akarok ébredni reggel. Kajával akarom várni mikor hazaér akár hajnalban a melóból. Érezni akarom a csókját, az érintését. Ha mást nem lehet és ez csak álom marad, mert az esélye hogy ez valóra váljon 0.0000001%, de legalább egy utolsó alkalmat szeretnék vele. Az utolsó nem volt az igazi. Sok mellékkörülmény volt még akkor. De szeretném utoljára úgy istenigazából érezni és élvezni. Korlátok nélkül.

Sz, még mindig képben. Ő legalább aktívan. Január 30-án volt egy pince kalandunk. Majnem összevesztünk, mert megint elkezdte mondani, hogy mi lenne ha a pincében csinálnánk. Ezt már nagyon sokszor fölvetette, aztán magát beszélte le, hogy ott hideg és kosz van. Most én kérdeztem rá, hogy nincs hideg és kosz? Még ő tette hozzá, hogy és bárki jöhet és lebukhatunk. Mondtam hogy akkor hagyuk, de ő csak nem hagyta annyiban, elkezdte azt pedzegetni, hogy mi lenne ha szex nem lenne, csak nekem lenne jó. Így már annyira nem volt kedvem hozzá, többet is kívántam volna annál, hiába van isteni keze, de más ha nincs “befejezés”. Végül rávett. Nekem tényleg fantasztikus volt. De zavar ha nem adhatok viszonzást. Meg tényleg jó lett volna befejezni. Viszont így már azt is elmondhatom hogy a pincében is történt egysmás. 🙂 Extrém listám bővült. 🙂
Aztán megint jött a nyűglődés. Nincs hol, nincs hol. Vagy ha úgy volt, hogy van hol akkor utána mégis közbejött valami. Az Áron féle elutasítás után neki is felajánlottam az üres lakást, de ott sajnos allergén körülmény volt, úgyhogy nem tudtuk kihasználni. Aztán jött a március 29, jött egy sms tőle és utána összejött a találkozó is. Úristen de jó volt. Egyre jobb vele lenni. Eddig csak az előjátékát dícsértem, de a szex is egyre jobb. Úgy tűnik vele össze kell szokjak. Lassan leszorítja Ricsit a második helyéről. (Áron még nincs veszélyben az első helyen 🙂 ) Rövid volt sajnos, de mégis nagyon élvezetes. És végre neki is beteljesült a dolog, az utolsó kettőnél nem sült el, de most igen. Ráadásul olyan befejezéssel ahogy én szeretem. Szóval tökéletes volt. De jó lenne ezt gyakrabban. Telhetetlen kezdek lenni, még akarok. Még. Ez most tényleg piszkosul jól esett.

Ahogy említettem, fél gőzzel bár, de társkeresőzöm. Eddig két randi volt, Pé, a vámpírral és Áron2-vel. De róluk azt hiszem egy külön poszt fog szólni. Mind a kettő érdekes sztori.
Pótlásnak most ennyi, ha eszembe jut valami még úgyis leírom, meg jövök majd a randinaplókkal.

Végre nem otthon töltöttem a szilvesztert. Ez eddig egyszer fordult elő. Nem vagyok oda annyira a bulikért, de ez a csajos szilveszter most jól jött. Jó volt kicsit kimozdulni. Kajáltunk, Cuba librét ittunk, körmöt lakkoztunk, mutattam a hárememről képet (na jó, Sz-ről és Áronról), röhögtünk a retusált ronda műcsajon akinek a képeit lájkolgatja egy régi randim. Aztán elénekeltük a himnuszt (igen, már nem voltunk szomjasak) és elindultunk az éjszakába. Mivel egyikünk sem nagy bulizós két hely merült fel, ahol a többiek már jártak. Az egyik helyre mikor odaértünk az egyik lány élt a vétójogával, hogy oda ő nem megy be. A másik hely előtt meg kint kígyózott az utcán a sor, akik arra vártak hogy bejussanak (kb hajnali 2-kor… nem is értem mit gondoltak, mire bejutnak vége a bulinak). Szóval hazamentünk, kajáltunk, fürödtünk és aludtunk majdnem délig.

Nem is tudom mikor aludtam ilyen sokat utoljára ráadásul idegen helyen. Az nekem mindig elég necces. De gondolom a fáradtság besegített. Aztán reggeli-ebédnek az egyik lány speciális májkrémes trutyi kajáját ettük, meg tonhalsalit. Üdítő változatosság a reggeliző pelyhek után. Bár nem kéne kenyeret egyek. Úgy érzem a Ricsinél evett rengeteg kenyér is felelős hogy visszaugrott 10 kg 🙁

Hazaérve délután rámchatelt Ricsi. Beszélgettünk egyet. Valamennyit még Áront is említettem neki. Érdekes volt számomra róla beszélni az exnek, lehet nem is volt jó ötlet. Még hatott a pia közléskényszere. Aztán áthívott hogy van még pezsgője és gyümölcsbora. Nemet mondtam. Nem értette miért. Pedig előtte beszéltük hogy depiztem a szakítás miatt. Hogy nem vagyok még túl rajta. Mondjuk ő meg azt említette hogy már a lenti feje irányítja. Gondolom hiánya volt, és én lettem volna a kézenfekvő megoldás enyhíteni. Hát így járt. Akkor sem mentem volna, ha én nem oldom meg a saját hiányom hétfőn.

Aztán ma már meló volt. Jó hosszú melónap. 4-kor végeztem volna, de csak 6-kor sikerült… Aztán elmentünk vásárolni. Cipőt akartam, azt nem kaptam, ellenben egy jó kis lila melltartót igen. Csak épp kéne valaki akinek mutogatom… És holnap újra meló…

#100happydays – Day 3 – Nem otthon szilveszterezni, Áron cuki mosolygós képe

#100happydays – Day 4 – Sokáig aludni, májkrémes trutyit és tonhalsalit reggelizni

#100happydays – Day 5 – Szexi lila melltartó

Ma elég sok helyen jártam. Sok-sok év után végre visszaszereztem a zálogból a fülbevalóm. Nem mintha hordanám, nem szeretem a sárga aranyat, de mégis jobb itthon, mint ott. Aztán meglátogattam a melóban egy kolléganőmet, kávéztunk egyet. Persze elpletykáltam neki az Sz-szel történteket. Nem bírom magamba tartani, pedig muszáj legalábbis itthon. Főleg hogy beleszerettem a polcba amit nála láttam. Nekem is kell egy olyan. Imádom.

Aztán Timi barátnőm kislányának vettem játékot, majd ebédeltem a KFC-ben. Imádom a káposztasalátájukat. De ritkán járok oda, úgyhogy külön élvezet, ha mégis ott eszek.

Aztán fölhívtam Stella barátnőmet és meglátogattam őt is. Először jártam abban a lakásban ahol a barátjával lakik. Kis helyes lakás, de elég szűkös. De persze még mindig nagyobb a hely, mint a mi kétszer akkora lakásunkban….

Aztán könyvet és cipőt néztem.

Gondolkodtam rajta, hogy elmegyek moziba. Meg is kérdeztem Áront, mint szakértőt, hogy mit érdemes megnézni. Fölsorolt négy filmet. Egyet kilőttem, mert azt Ricsivel terveztük megnézni. Felejteni akarok, nem biztos hogy jó ötlet egy olyat megnézni amiről ő jut az eszembe. Kettő nem hozott lázba annyira, hogy kifizessem a mozijegyet, maradt egy, de azt a közelben lévő mozik közül csak egyben játszottak, ott meg elég későn lett volna. Amúgy meg, annyira nem vagyok lelkes az egyedül mozizásért, bár egyszer ezt is ki kell próbálni. De ma kihagytam.

Stellának is elmeséltem az Sz sztorit. Tudom hogy nem helyesli, mert Sz nem független, de mivel nem én vagyok a gaz csábító nem érdekel. Ha nem velem, akkor mással csinálja, akkor legalább jusson egy kis élvezet. Annyira jó kedvem van tegnap óta, mintha nem depizve feküdtem volna egy hétig. Láttam este a boltban (egyébként fura hogy mindig ő vásárol egyedül, egyszer láttam csak a nőjével együtt), és azonnal beindult a fantáziám. Nagyon jó pasinak tartom, mindig is annak tartottam. De tegnap még dögösebb volt. Azok a combizmok, az a fenék, a szexi mellszőre, uhhhhh. És emelett intelligens is. Mégis a szexualitáson kívül nem mozgat meg bennem mást. Biztos hogy az is közrejátszik, hogy tudom hogy erkölcsileg nulla. Meg az, hogy tudom milyen vagyok Áron közelében. Neki nem kell hozzámérjen, hogy beinduljak és elveszítsem a fejem.
De valószínű föladom az Áron dolgot. Nem tudom mit akar és nincs türelmem és időm hogy örökké csak várjak, hogy hátha egyszer ráér és akar látni. Csak félek hogy ez így nem fog menni. Már voltam ilyen magabiztos ebben, aztán megint elkezdett hevesebben érdeklődni én meg elolvadtam tőle.

Komolyan kész káosz vagyok. Hogy fér meg ennyi érzés egy emberben. Depizek, mert elhagyott Ricsi, közben vágyakozom Áronra, de azért lefekszem Sz-szel. Jó ez utóbbi valószínű egy hatalmas pótcselekvés volt. Bár elég élvezetes pótcselekvés. Ami még hangualtjavítónak sem volt utolsó.

Na mindegy, hagyjuk. Rendbe kell tegyem az agyamat mielőtt bármibe beleugrok felelőtlenül.

#100happy day – Day 2: Kimozdulás otthonról, kávézás Lizivel, KFC-s káposztasaláta, látogatás Stellánál, látni Sz-t.

Ez lett a napi bejegyzésekből. Szlovákiában sokkal jobb kedvem lett. Ha lesz kedvem még lehet megírom a végét hogy milyen volt az utolsó pár nap.

Aztán hazajöttem, meló ezerrel, hogy kész legyek időre.

Aztán jött a szabi és onnantól a mély letargia. 22-e óta kb az ágyban fekszem és sorozatokat nézek vagy játszok. Azt hiszem az volt a csúcs, mikor Áron egy elég nyílt célzásomra hogy találkozhatnánk azt írta hogy semmit nem tud tervezni. Onnantól dőlt minden. Már nem is ír naponta, visszatértünk a heti 1-2 üzenetváltásra. Pedig most már hogy szabad lettem én is szoktam keresni őt. Amíg kapcsolatban voltam nem éreztem helyénvalónak hogy én is kezdeményezzek.

De azért még mindig az exem jut eszembe és azon borulok ki. Kemény időszak volt ez a karácsony. A sok emlék, hogy tavaly hogy töltöttük, idénre miket terveztem… Főleg azért mert itthon nincs igazi karácsonyozás. Vele lehetett volna. De már nem lett… Írt valamelyik nap, lent van a szüleinél és nagyon unatkozik. Azért ott éreztem egy kis kárörömet. Pontosan így éreztem magam mikor ott voltunk.

Egyik nap annyira mélyen éreztem magam, hogy mikor az jutott eszembe, hogy jól esne egy ölelés, akkor egy ex-szeretőmre gondoltam, hogy megkérdezhetném hogy itthon van-e. De tényleg csak egy ölelésre. Csak vele az a baj, hogy olyan viharos volt a közös történetünk és olyan szexuális feszültség volt köztünk, hogy ki van zárva hogy megmaradnánk egy ölelésnél. Vele meg nem akarnék együtt lenni újra. Fura dolog, mert jó volt vele, de lehet pont a viharosság miatt úgy érzem jobb nem felkavarni a dolgokat. Annyira rossz ötletnek éreztem, hogy még a Bromnak is megírtam. Nem igazi tesó, ő egy srác aki nagyon jól ismer és nagyon sokat segített már nekem az élet nagy kérdéseiben. Ő Bro én Sis és semmi több. Haverok vagyunk. Vagy barátok. Mostanában feszült volt köztünk a viszony, mert nagyon nem értett egyet azzal hogy Ricsivel vagyok. Szerinte már több hónappal ezelőtt nekem kellett volna szakítani. Most már mindegy. Lehet igaza van egy kicsit, de annyi új élményből és tapasztalatból maradtam volna ki akkor. Sőt lehet kellett nekem az is hogy engem dobjanak ki. Hogy megerősödhessek.  Szóval mikor szakított velem az ex, adott a Brom egy négyes listát mit ne tegyek. Ne jöjjek vele újra össze, ha meggondolja magát, ne menjek bele búcsúszexbe, ne vígasztalódjak Áronnal és ne vígasztalódjak Sz-szel. Sz is csak szerető volt, de a fentebb említettel ellentétben, ő képben maradt, keresett időnként, érdeklődött mi újság. Vele kicsit más a dolog, mert vele egyértelműen és tisztán csak szex volt/van/lesz. Sosem volt másról szó, a többieknél azért úgy indult a dolog hogy kapcsolatot keresünk, csak aztán másfelé mentek el a dolgok. Na de visszatérve a mélyponthoz, megírtam Bromnak, hogy a 4-es listájáról épp az ötös ponton gondolkodom hogy megszegjem és ez még szerintem is baromi rossz ötlet. Ajánlgatta hogy ölelgessek inkább plüss állatot, de az annyira nem én vagyok.

By the way lista. Ma megszegtem végül a négyes pontot. És nem bánom. Érzelmek nélküli élvezet. Pont ez kellett nekem most. Jól esett kívánatos nőnek érezni magam. Ha Áronnal beindultak volna a dolgok, akkor kihagytam volna. De megint úgy érezem, hogy vakvágányon ácsorgunk. Nem tudom mikor lesz ideje rám. Egyáltalán akar-e időt szakítani rám. Ha nem akkor meg minek áltat?

Egyik ismerősöm azt mondta jót tenne nekem ha megcsinálnám a 100 boldog nap kihívást. Nem vagyok hajlandó hivatalosan csinálni, fényképeket posztolgatva és hestegelve. És ha akad egy nap több is, akkor fölírom mind.

Szóval akkor lássuk:

100happyday – Day 1: elmegyek este a Játékkészítőre, dögös vörös körmöket festettem ma, szex Sz-szel.

Írok mai élménybeszámolót is, de előbb ki kell dühöngenem magam. Leiratkoztam az exem állapotfrissítéseiről ma. Nem bírtam tovább. Tegnap karácsonyi vásárban volt (nem akarom tudni kivel), ma a haverjával hamburgert csináltak, amin bejelölte a havert. Számtalanszor főztünk együtt, rakott fel képet és én soha nem lettem megjelölve. Mintha nem is lett volna közöm hozzá. Holnap meg szabin van. Erről meg az jutott eszembe, hogy két-három nap közös szabink volt több mint egy év alatt. Nem hiszem hogy csak az én hibám lett volna hogy nem működött. Nem akarta ő ezt annyira. Szerintem én többet küzdöttem. Jó nem költöztem ki, de dolgoztam rajta hogy ki tudjak. Nem beszéltem eleget, de ő sem kérdezgetett. Nem tudott rólam semmit. Csak tudnám akkor miért volt velem eddig. És miért tűnt úgy hogy tervez velem. Képes voltam miatta nemet mondani Áronnak. Képes lettem volna miatta föladni mindent otthon. Tényleg szerettem őt. Ő volt az első akinek kimondtam hogy szeretem. Nekem nem kell más. Ne érjen hozzám más. (Jó Áron kivétel, de ő mindig is az volt, és ő úgysem akar komoly kapcsolatot, szóval potenciális társnak nem tekinthetem. ) Szar érzés hogy soha többet nem fog megcsókolni. Nem ölel át éjjel. Nem érzem az illatát. Nem akarom hogy mást öleljen, csókoljon. Nem bírnám látni mással. Szar a nem kellek érzés. Nem kellek neki, nem kellek Áronnak. Csak egy p***ci vagyok. Arra kellek mindenkinek. Arra bezzeg kellek. Szeretnék valakit aki társnak tekint, aki mellett meg tudok nyílni és beszélni. Akiért megéri föladni mindent. Nem akarok keresni. Nem! Nem! Nem! Hányok ha arra gondolok hány idiótával kéne beszéljek újra. Megint bőgtem. Nem sírtam múlt szombat óta. Azt sem tudom hogy zárjam le Áront. Mióta tudja hogy nincs Ricsi még jobban aktivizálta magát. Csak ugye közbejött ez az út. Nem tudom mi lesz. Találkozunk és utána? Előszed havonta egyszer ha hiánya van? Vagy mit akar tőlem? Lehet maga sem tudja. De akkor én honnan tudjam? Hogy fogom lezárni? Ha hozzámér újra akkor én elvesztem. Újra. Hogy szerethetek két férfit egyszerre? Tudom akkor valószínű egyik sem az igazi. De nem tudom őket elengedni. Ricsit el kell engedjem, hiszen ő már elengedett. De Áronnal visszafogjuk egymást. Egy valamiféle szál mindig összeköt. De jó lenne otthon lenni, találkozni és talán okosabbnek lenni utána.

Na jó, élménybeszámoló. Ma az állatkertben voltam. Fura kettős érzés. Egyrészt volt ami tetszett. Tiszta ablakok a benti kifutóknál. Nagy terek a legtöbb állatnál. Viszont az elrendezés borzasztó, holtterek, ahol nem azért nem volt állat, nem mert tél van, hanem mert nincs kifutó. És van ahol kétszer kell menni ezen a holttéren át, mert nem lehet körben megkerülni, sokszor kell ugyanarra visszamenni. Legtöbb helyen ugyan van angol felirat, de néha igen fontos helyen nincs. Például volt hogy egy rossz úton mentem és gyerekkorom csehszlovák rajzfilmjeiből tudtam hogy a konec a vége, tehát ne menjek tovább, de angolul nem volt ott, hogy te hülye fordulj vissza.
A dinó park rész egy vicc. Főleg hogy ott nulla angol felirat van. Műanyag dinó makettek, amik előtt van tábla, ahogy kivettem arról hogy hogy élt, de semmit nem értettem igazából belőle. Az egyetlen jó talán az volt benne, hogy lehetett szelfizni velük. Egyébként gáz volt. Meg olyan emelkedők voltak, kis erdei földúton ahol menni kellett, hogy túrának is megtette. Ráadásul a semmiért, mert ott pont nem is volt épp kint nagyon állat.
Azt mondom egyszer, egy szép tavaszi vagy nyári napon megéri megnézni. A helyieknek elég jó randi helyszín a kis félreeső utakkal, de egyébként nem jönnék vissza többet. Egyszer megnéztem, de ennyi volt benne. És szomorúak voltak az állatok. Lehet csak az idő miatt, de amilyen szemekkel nézett rám a csimpánz, azt nem felejtem. Meg az idegesen föl-alá rohangáló nagymacskákat.

Délután csak pihentem. Elég fárasztó volt a hétvége. Aztán este együtt vacsoráztunk a kollégákkal. Még kéne kicsit dolgozzak, de nem sok kedvem van hozzá. Pedig holnap újra okító nap.

Ma városnézésen voltam. Egyedül. Mint később kiderült a többiek majdnem délután 1-kor keltek föl.

Nem pont városnéző idő volt. Szitáló eső, hideg. Időnként jeges szél, főleg mikor a várban voltam. De jó volt. Élveztem hogy oda megyek ahova akarok. Sajnos a nagy köd miatt az UFOs kilátóba nem volt értelme fölmenni. Átfagytam, elfáradtam,  nem kicsit, de nagyon jó volt. Teljesen büszke voltam magamra hogy eltaláltam mindenhova, nem tévedtem el. Persze jobb lett volna ha van kivel megosztani az élményt. De ez van, legalább nem ültem a szállodai szobában. Lehet pár éve még az lett volna.

Este aztán nagyot pihiztem, megtaláltam ugyan a tv-n az usb portot, de a külső vinyóm nem ismerte föl, így nem tudtam rajta filmet nézni. Pedig az lett volna az igazi.

És egy napot nem találkoztam a kollégákkal. Nem annyira hiányoztak. Jó volt teljesen egyedül. Úgyis ritkán van rá alkalom.

Csináltam este pikáns videót Áronnak. Nem szólt rá semmit. Vicces, hogy mindezt Ricsi gépével. Perverz vagyok azt hiszem.

Ma olyan volt, mintha másnapos lennék. Pedig nem ittam semmit. Hülyeséget csináltam tanítás közben, rossz fájlokat nyitottam meg.  De végülis elég gyorsan eltelt a nap. Aztán este lementünk pár kör tátrateára a bárba. Már majdnem őszintére ittam magam. Elmondtak magukról elég sok mindent. Elég kényes dolgokat is. Úgyhogy egy picit én is kiadtam magam. Elmondtam, hogy nekem a blog a terápia. Eddig összesen 5 ember tudta rólam hogy blogolok, ebből kettő azért mert onnan ismernek. Most még ketten lettek. Nyilván nem mondtam meg hol, nem akarom hogy elkezdjenek még a végén olvasni. De csak elárultam nekik valami olyat amit kevesen tudnak.