Írok mai élménybeszámolót is, de előbb ki kell dühöngenem magam. Leiratkoztam az exem állapotfrissítéseiről ma. Nem bírtam tovább. Tegnap karácsonyi vásárban volt (nem akarom tudni kivel), ma a haverjával hamburgert csináltak, amin bejelölte a havert. Számtalanszor főztünk együtt, rakott fel képet és én soha nem lettem megjelölve. Mintha nem is lett volna közöm hozzá. Holnap meg szabin van. Erről meg az jutott eszembe, hogy két-három nap közös szabink volt több mint egy év alatt. Nem hiszem hogy csak az én hibám lett volna hogy nem működött. Nem akarta ő ezt annyira. Szerintem én többet küzdöttem. Jó nem költöztem ki, de dolgoztam rajta hogy ki tudjak. Nem beszéltem eleget, de ő sem kérdezgetett. Nem tudott rólam semmit. Csak tudnám akkor miért volt velem eddig. És miért tűnt úgy hogy tervez velem. Képes voltam miatta nemet mondani Áronnak. Képes lettem volna miatta föladni mindent otthon. Tényleg szerettem őt. Ő volt az első akinek kimondtam hogy szeretem. Nekem nem kell más. Ne érjen hozzám más. (Jó Áron kivétel, de ő mindig is az volt, és ő úgysem akar komoly kapcsolatot, szóval potenciális társnak nem tekinthetem. ) Szar érzés hogy soha többet nem fog megcsókolni. Nem ölel át éjjel. Nem érzem az illatát. Nem akarom hogy mást öleljen, csókoljon. Nem bírnám látni mással. Szar a nem kellek érzés. Nem kellek neki, nem kellek Áronnak. Csak egy p***ci vagyok. Arra kellek mindenkinek. Arra bezzeg kellek. Szeretnék valakit aki társnak tekint, aki mellett meg tudok nyílni és beszélni. Akiért megéri föladni mindent. Nem akarok keresni. Nem! Nem! Nem! Hányok ha arra gondolok hány idiótával kéne beszéljek újra. Megint bőgtem. Nem sírtam múlt szombat óta. Azt sem tudom hogy zárjam le Áront. Mióta tudja hogy nincs Ricsi még jobban aktivizálta magát. Csak ugye közbejött ez az út. Nem tudom mi lesz. Találkozunk és utána? Előszed havonta egyszer ha hiánya van? Vagy mit akar tőlem? Lehet maga sem tudja. De akkor én honnan tudjam? Hogy fogom lezárni? Ha hozzámér újra akkor én elvesztem. Újra. Hogy szerethetek két férfit egyszerre? Tudom akkor valószínű egyik sem az igazi. De nem tudom őket elengedni. Ricsit el kell engedjem, hiszen ő már elengedett. De Áronnal visszafogjuk egymást. Egy valamiféle szál mindig összeköt. De jó lenne otthon lenni, találkozni és talán okosabbnek lenni utána.
Na jó, élménybeszámoló. Ma az állatkertben voltam. Fura kettős érzés. Egyrészt volt ami tetszett. Tiszta ablakok a benti kifutóknál. Nagy terek a legtöbb állatnál. Viszont az elrendezés borzasztó, holtterek, ahol nem azért nem volt állat, nem mert tél van, hanem mert nincs kifutó. És van ahol kétszer kell menni ezen a holttéren át, mert nem lehet körben megkerülni, sokszor kell ugyanarra visszamenni. Legtöbb helyen ugyan van angol felirat, de néha igen fontos helyen nincs. Például volt hogy egy rossz úton mentem és gyerekkorom csehszlovák rajzfilmjeiből tudtam hogy a konec a vége, tehát ne menjek tovább, de angolul nem volt ott, hogy te hülye fordulj vissza.
A dinó park rész egy vicc. Főleg hogy ott nulla angol felirat van. Műanyag dinó makettek, amik előtt van tábla, ahogy kivettem arról hogy hogy élt, de semmit nem értettem igazából belőle. Az egyetlen jó talán az volt benne, hogy lehetett szelfizni velük. Egyébként gáz volt. Meg olyan emelkedők voltak, kis erdei földúton ahol menni kellett, hogy túrának is megtette. Ráadásul a semmiért, mert ott pont nem is volt épp kint nagyon állat.
Azt mondom egyszer, egy szép tavaszi vagy nyári napon megéri megnézni. A helyieknek elég jó randi helyszín a kis félreeső utakkal, de egyébként nem jönnék vissza többet. Egyszer megnéztem, de ennyi volt benne. És szomorúak voltak az állatok. Lehet csak az idő miatt, de amilyen szemekkel nézett rám a csimpánz, azt nem felejtem. Meg az idegesen föl-alá rohangáló nagymacskákat.
Délután csak pihentem. Elég fárasztó volt a hétvége. Aztán este együtt vacsoráztunk a kollégákkal. Még kéne kicsit dolgozzak, de nem sok kedvem van hozzá. Pedig holnap újra okító nap.
