Megvolt a találkozás Ricsivel. Odaadtam a bérletét, ő meg odaadta a cuccaim és kölcsönadta a fényképezőgépét (nem tudom átgondoltam-e hogy ez egy újabb találkozást jelent majd). Mosolyogtam, úgy csináltam mintha nem lenne rohadt kemény. Volt egy pillanat amikor furán nézett rám, szerintem azt figyelte hogy sírok-e. Hát nem sírtam. Pár perc volt az egész, de annyira fura volt “csak” puszit adni neki. Még nem bírtam a szatyorból kipakolni. Nem akarom látni azokat a dolgokat, amiknek nála kéne lenni…
Nem hazament utána. Nem akarom tudni, hogy randija volt-e. Gonosz dolog azt kívánni, hogy remélem megbánja a döntését? (Azt hiszem egy csalódott nőtől nem az.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: